Ha dizájner vagy, és lassú a Windowsod, előfordulhat, hogy túl sok betűtípus van telepítve a gépedre. Ugyanis a Windows minden induláskor, és egyes programok megnyitásakor betölti az aktuálisan telepített fontokat a memóriába, tehát kevesebb hely marad a hasznos munkára. Pedig egy ingyenes programmal kikerülhetjük ezt a problémát!

Alig telt el fél év, és máris új könyvvel jelentkezik Mike Menders, aki elsősorban a felnőtteknek szánt szórakoztató irodalommal lett ismert a hazai olvasók körében. Legújabb könyve, a Macsóbőrben kapcsán készítettem vele az alábbi interjút, ami hol lazábbra, hol komolyabbra sikerült a megszokottnál.

Ha nő lennél, úgy köszönnék most, hogy "csókolom a kis macsóját", de mivel férfi vagy, ezért ma csókolom helyett fogadd baráti üdvözletemet. Honnan jött ez a szokatlan kampány a könyvhöz?

Hol is kezdjem? Olyan frázisokkal, hogy lopni nem szép dolog? Felesleges, ezt mindenki tudja, és nincs ember, akinek makulátlan a lelke. Vagy azzal, hogy ingyen kell minden? Igen, ez egy szép álom, de amíg a pénz létezik, addig viszont ábránd és kiváltság marad, egy extra az élet folyamán.

Azért is kínos egy ilyen cikk újbóli elkészítése, mert olyan érzés, mint amikor a gyereknek többször magyarázod el, hogy mit ne tegyen, de még mindig nem érti vagy nem akarja megérteni. Aztán vagy te fáradsz el benne, vagy ráhagyod az időre, hogy egyszer talán...

Most a könyvek feltöltéséről és az ingyenes terjesztésükről lesz szó. Nem ígérem, hogy rövid lesz, ez nem Twitter vagy Instagram.

A legutóbbi interjúnk óta majdnem másfél év telt el. Akkor a múltról és a jövőbeli terveidről beszélgettünk, illetve még Krisztin kiadása előtt álltál. Azóta nem csak ez utóbbi, hanem már egy újabb könyved is megjelent Házinyuszi címmel. Bár a megjelenések kapcsán találkozunk újra, de mielőtt rátérnénk a regényekre, mesélnél magadról, hogy mi történt veled a legutóbbi interjú óta?

2017 év vége után felpörögtek az események. Krisztin javítása február környékén befejeződött, majd márciusban következett a tördelés, végül a nyomtatás. Áprilisban, alig 1-2 héttel a Könyvfesztivál előtt már a kezemben foghattam az elég vaskos, 512 oldalas könyvet, amit Lilith M. Abbey írótársnőmmel együtt meséltünk el. A fesztiválon sok kedves írótársammal találkoztam először, nagy izgalommal telt az esemény, és Krisztint is szerették az olvasók. Rá két hónappal a Könyvhéten is kint voltam, ahol tényleg hatalmas tömeg volt, nagyon érdekes volt a számomra íróként is jelen lenni. Számos ismeretséggel lettem gazdagabb, olvasókat ismerhettem meg személyesen, és tartalmas beszélgetéseken vehettem részt.

Hol is kezdjem? Persze a saját tapasztalataim alapján tudok most véleményt írni, de hátha ebből más majd pozitívan szűr le valamit.

Amikor az ember felett elharangozzák a delet, egyre többször gondolkodik el: innentől merre, hova tovább? Bennem is egyre többször merülnek fel a kérdések, mert máig azt mondom, hogy amit akartam, azt az életben elértem. Igaz, nem voltak nagyratörő terveim, inkább reálisak, de azok megvalósultak. Akik ismernek, egyből visszavághatnak: "és a gyerek?" A válaszom most az: nem tudom. Biztosan másképp alakul az életem, ha lenne, de nem lett, és nem is görcsöltem rá. Jelenleg azt mondhatom, hogy amit szerettem volna, azt elértem. Emiatt bukkan elő pár kérdés újra és újra: hová, merre?

Régóta tervezem, hogy a magánkönyvkiadásról írok egy komplett bejegyzést, ami elég hosszú lenne, de pár ismerősöm a borítókészítés rejtelmeiről kért segítséget, ezért most ezt a lépést külön is megírom.

Természetesen egy megbízott grafikust nem pótol az alábbi leírás, tehát ha van pénzed grafikus megfizetésére, akkor válaszd azt, mert szebb végeredményt kaphatsz, illetve esetleg a nyomda kiválasztásában is segíthet, hiszen napi szinten benne van a lehetőségekben.

Ha viszont mégis bízol magadban, az ízlésedben, vagy esetleg nincs grafikus ismerősöd, netán kipróbálnád, akkor íme, itt vannak az alapok! Három dolog kell hozzá: egy jó grafikai program (legyen az a Photoshop/Illustrator, vagy Affinity Photo/Designer), egy számológép és némi matek. Lássunk hozzá!

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy a sors elém sodorta ezt a kiváló fotószerkesztő alkalmazást, miszerint "ha most nem veszem meg akciósan, akkor soha!" A reklámlevél előtt korábban már belefutottam az Affinity alkalmazásaiba, de akkoriban drágálltam az árukat. Persze jó magyarhoz híven kuponokat is vadásztam, hátha olcsósíthatom, de az áruházuk szőrös szívű volt: sehol egy erre való hely, ahová megadhattam volna a kedvezményre jogosító kódot. Aztán tavaly novemberben jött az előbb említett levél, és minden megváltozott.

Rövid bejegyzés következik: az Egyperces és Ötperces novellák elköltöztek az új szerzői oldalamra, ott lelhetitek fel ezeket az írásaimat!

Az új oldal címe: http://mikemenders.blog.hu/

Kellemes kikapcsolódást ott is, ezután azon az oldalon találjátok meg a korábbi és új történeteket!

Az elmúlt hetekben divatos szó lett a zaklatás. Egymás után jönnek elő a régi ügyek, melyek feldühítik az embereket - jogosan. De valahol mégis meg kellene húzni a határt, mert sokan elvetik a sulykot. Nem a feljelentésekben kell gátat szabni, hanem abban kellene megállapodni, hogy mit is nevezhetünk valóban zaklatásnak?

A könyveim java ebook formátumban érhető el és kapható, leginkább a Google áruházakban (Play és Books). Ennek két oka van: egyszerű a könyvek menedzselése, valamint széles körben elérhetők, plusz magyar támogatásuk is van. Az Amazon áruháza egyelőre még komplikált nekem, pedig a Kindle olvasókat elsősorban azon keresztül érhetném el (bár ezen tulajoknak is lenne egyedi megoldásom).

Ezek a lehetőségeim, ha szélesebb körhöz szeretnék eljutni, illetve hirdethetek, például a Facebookon. Utóbbi esetben érdekes pofán csapásban részesültem a minap.

Érdekes a ma létező írói-rajongói csoportokat megfigyelni. Az írók esetében a kortársaimra gondolok elsősorban, tehát a 20-50 éves korosztályra, valamint az olvasóikra. Ugyanis azt vettem észre, hogy egy női álomvilágban élnek a legtöbben. Ködösítés helyett lássuk, miket tapasztaltam!

Elérkeztünk riportsorozatunk harmadik, befejező részéhez, melyben Halasi Miklós írói és költői munkásságába nyerhettünk bepillantást. Az első részben a romantikus kezdeteket, a másodikban a felnőtté válás lépéseit ismerhettük meg, ebben a riportban pedig a jelenről lesz szó, illetve a jövőbeni tervekből kaphatunk ízelítőt.

Bele is vágnék a közepébe: 2014-ben jelent meg az első Egyperces pillanatok novellád. Hogyan jött az ötlet, hogy a Sukitore után műfajt válts?

Üdvözlök minden kedves olvasót, folytatjuk a beszélgetést Halasi Miklóssal. A riport első részéből kiderült, miként indult az írói karriered, illetve hogyan készültek a versek. Már esett szó arról, hogy felnőtt irodalommal is foglalkozol, ezért előre szólok, hogy 18+-os tartalom következik, kizárólag felnőttek olvassák el ezt a riportot!

Szóval, hogy történhetett ez a stílusváltás? Hol kezdődött el?

Üdvözlöm kedves olvasóimat! Ma Halasi Miklós a vendégem, aki többféle műfajban otthon van: a költészetben ugyanúgy megállja a helyét, ahogyan a romantikus regényekben vagy az egyperces novellákban.

Olvastam, hogy tizenéves korodban kezdted az írást. Mi volt a legelső próbálkozásod?

Egy Nemere István sci-fi regény továbbgondolása, ami a Kalandok a Vénuszon címet kapta. Akkoriban szerettem meg Lars, Don, Ariel kalandjait, és vártam a folytatást. A türelmetlenségem adta az ihletet vagy csak elvarázsoltak az űrkalandok? Nem tudom, de úgy éreztem, hogy meg kell írnom egy folytatást ebből a regénysorozatból. Ekkor voltam úgy 11-12 éves.

„Megérkezett a nyár a tóra,
Ki gondol a nyárutóra?”

„Nem, ez nem lesz jó” - dobtam félre a kínrímet, mire egy másik jutott az eszembe:

„Mikor voltam anno misén?
Egy-két éve... tudom is én!”

„Nem, most a nyárutóról kell írni, ne járjon az eszem holmi egyházi dolgokon!” - korholtam magam, de nem hagyott békén a rímelős énem:

„Novellát a nyárutóra,
Utánfutót az autóra.”

Letettem a billentyűt, a konyha felé indultam kifújni magam.

A párom tegnap félrelépett. Persze mindezt azután tudtam meg, hogy felhívott. Ráadásul arra kért, hogy menjek elé. "Még mit nem! Ezek után?" - puffogtam magamban, de csak annyit mondtam neki:

- Persze, azonnal indulok.

Mi mást mondhattam volna? Rendes embernek tartom magam, ameddig erőmből telik. Aztán majd leülök. Ahogyan ő is azt tette a buszmegállóban. Ha már a hegy nem megy Mohamedhez.

Hol is kezdjem, kissé hosszú lesz... Erős hullámvasút volt, de lássuk a kezdeteknél!

A szerelmetes leány nem volt rossz ötlet, hogy ha már piknik, akkor legyen egy ilyen téma, ezért piros pont. Az más kérdés, hogy szerintem az oldalsó kivetítőkre is ki kellett volna tenni a képet, nem csak középre, mert a színpad hármas tagozódása miatt, aki nem középen volt, csak egy torz videót látott. Az itt-ott helyesírási hibával megtűzdelt levélre azt mondom: ugye, direkt volt az a pár betű elírás? Nem, nem az angol szövegek magyarítására gondoltam...

Dieter Bohlen még mindig bírja, hiába szűnt meg (másodjára is) a Modern Talking 2003-ban, egy zeneszerző nem nyughat. Idén a Sony (vagy Dieter?) úgy döntött, hogy két albumot is kiad a német producertől: a Modern Talking feldolgozásokat tartalmazó Back For Gold címűt, valamint a szerző életpályájának egy morzsáját felkaroló Dieter Bohlen - Die Mega Hits, három lemezből álló gyűjteményét. Mielőtt valaki rohanna megvenni mindkettőt, időben szólok, hogy ez utóbbi tartalmazza az előbbi kiadványt is. Már csak az a kérdés, mennyire lehúzás a rajongóknak és másoknak?

Többször látom a közösségi médiában megosztott idézeteket. Sokszor annyira nyilvánvaló dolgok kerülnek az üzenőfalra, melyek szinte fájnak, annyira egyszerűek. Értem, hogy esetleg az illetőnek ez okoz aktuális lelki támaszt, de ahelyett, hogy valódi tapasztalatokkal gazdagítaná önmagát és ismerőseit, inkább ilyen lufikat oszt meg.