Életlapok

Gondolatok - Más

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható 2017. május 29.

Mindannyian mások vagyunk. Ezzel nem mondtam újat, de mégis tudatosulni kellene a fejekben. Tudat alatt azért ott van, érezzük, tudjuk, hiszen ez úgy beépült a mindennapjainkba, mint a járás vagy a beszéd, az evés és ivás. Van és kész. De tudatosan nem sokan gondolnak erre, pedig fontos lenne.

A fontosságát meghatározza az a másik emberi tulajdonság, hogy tartozni akarunk valahová. Ez az érzés az előbbi tudatalattiságból táplálkozik: tudjuk, hogy különbözünk mindenki mástól, ezért nem szeretnénk magányosak lenni. Mindenképpen olyan embereket keresünk, akik éppen valamiben hasonlítanak hozzánk.

A család a legtöbb esetben adott. Rosszabb helyzetekben sajnos nem, de akkor is van valaki, aki felnevel, aki gondoskodik rólunk. Tehát legalább egy kapocs máris van a világban egy másik emberrel. Szerencsés esetben többel, mint: apa, anya és testvérek, nagyszülők. De ők adottak, mondhatnám: nem mi választjuk ki tudatosan. Akiket érdeklődésünk alapján találunk meg, azok a haverok és barátok. Ők az évek alatt változnak: nem csak tulajdonságokban, hanem személyileg is. Eltávolodnak, lemorzsolódnak, helyükre mások lépnek attól függően, mi hogyan döntünk, hogyan változunk a környezeti hatásokra.

 Ami közös tulajdonsága ezeknek a kapcsolatoknak, hogy magunk választottuk őket vagy szakítottuk szét (esetleg egy esemény vagy félreértés kapcsán is). Ilyenkor máshová visz az élet útja, más emberek vesznek körül. De magányosan sosem marad az ember, ha kifejezetten nem úgy akarja (például a remeték). Mert egyszerűen nem megy, érzi, hogy valami kapcsolatra mindig szükség lesz. Akár közvetettre is.

Ezekből a kapcsolatokból alakul ki a mások iránti ellenszenv is, hiszen akivel nem értünk egyet, az máris olyannak hat a szemünkben, mintha az illető nem a jó úton járna. Ellenünk dolgozna, hátráltatna, keresztbe tenne. Pedig nem így van, csak más. Más úton jár, más szinten gondolkodik, másképp látja az életet. Minél többet tapasztal az ember, annál inkább megformálódik a személyisége, gondolatai. Ezek egész életen át változnak, van, akinek pár év alatt is megfordulnak az észrevételei, hozzáállása egyes dolgokhoz. Ennek oka a környezetben rejlik: a (befogadott vagy valós) családban lévő tapasztalatok átadása formálja a gyermeket, hiszen az idősebbekre hallgat saját benyomások híján. Persze a játékok és akár az első lépések során is csiszolja az élet, egyes dolgok rögzülnek, de javarészt az óvó szülők vagy nevelők gondoskodnak a gyorsabb felnövésről.

Nagyobb korban a korábban megszerzett tapasztalatokra építve szerzi meg az ember a sajátjait, alakítja ki érdeklődését, baráti körét. Szerencsés esetben sok pozitív és negatív hatás éri a fejlődő személyiséget, ami kiegyensúlyozott életet biztosít a tulajdonosának. Mondhatjuk beilleszkedésnek, de ez nem az: önmagunk keresése a cél, hogy megtaláljuk a boldogságot, azt a harmóniát, ami örömmel tölt el. Ennek az útnak a bejárása során sokat számít az, mennyire vagyunk befogadók, toleránsak.

A tolerancia fontos része az életünknek. Aki nem toleráns, mindenképpen szélsőséges irányokba fejlődik, hiszen nem akar negatív élményeket, csak a saját tapasztalatai és érzései után menne. Tudatosan ebbe az irányba fejlődve mindenképp torz személyiséget alkot, aki azt hiszi, hogy csak a saját buboréka felel meg a világ elfogadható képének, más gondolatok, élmények, érzések csak rombolók lehetnek. Pedig csak mások. De ezt nem tolerálja, elutasítja, sőt: üldözi, eltiporja, meggyilkolja. Szinte hittel üldözi azokat, akik mást gondolnak, mint ő.

Ha már hit: ez az érzés erősen épít arra, amit még a legelején írtam: az emberi hovatartozás érzelmi oldalát pendíti meg. A hit azért veszélyes fegyver, mert ez már-már elvakultsággal párosulhat: azonos tapasztalatú emberek gondolják azt, hogy a vezetőjük tudja a megoldást, a kiutat, a megváltást. A vak hit felülírja az észt, elfogadást, és toleranciát egyáltalán nem ismer. A legfőbb cél a közösség megtartása bárkivel szemben. A hit vezetője pedig erre épít: azt mondja, támaszt ad az elesettnek, a magányos embernek, hiszen lesz hová tartoznia, közös erővel segítenek egymáson. Ez mindaddig szép dolog lenne, amíg cserében meghagynák a szabad döntést, az elfogadást és toleranciát. De akkor nem hitnek neveznénk, hanem csupán egy társaságnak, csoportnak, amibe és amiből szabadon mozoghat bárki harag és előítélet nélkül.

Apropó előítélet: a tapasztalatok alapján rögzülnek a személyiségben. Évek alatt egyre több. Ezek a lerakott alapok adnak egy olyan rálátást az életre, ami végül meghatározza a sorsunkat. Mivel a tapasztalatokat a környezetünkből vesszük és akarva-akaratlanul is ránk rakódnak, az előítéletek is észrevétlenül kialakulnak. Pedig pont ezt kellene ésszel koordinálni. Ugyanis az előítélet konkrétan kimondja valamiről, hogy jó vagy rossz, amíg azt egy újabb (akár ránk nem kényszerített tapasztalat) meg nem változtatja. Nem azt mondja, hogy más. Viszont ez utóbbin van a lényeg.

Sokan előítéletesek: a saját tapasztalataik vagy a hírekben, ismerősök által közvetített információk alapján. Előítéletesek a bőrszín, a vallás, a politikai vagy társadalmi hovatartozás miatt. Tegyük fel, ezeket tudnánk kezelni, akkor mennyire fogadnánk el a másságot? Hiszen tudat alatt ott marad örökre. Akkor lennének a szőkék vagy a kék szeműek vagy a barna hajúak, netán a házasok? Valami alapján mindenképp csoportokba gyűlnének az emberek, hiszen mások vagyunk. Mindig lesz egy olyan ember, aki valamiben más (még ha az ikertestvérünk is): felfogásban, tapasztalatban.

Ha tudatosan TUDJUK, hogy valami vagy valaki MÁS, akkor elnyomjuk az előítéletet és elfogadjuk a tényt. Amennyiben hagyjuk az előítéleteket eluralkodni, elmegyünk abba az irányba, hogy a tolerancia teljes kiiktatását vesszük célba, akár a hit felé eltolódva. Ez pedig már veszélyes, ha nem ismerjük fel időben. 

A folyamat nem állítható meg, csak elfogadható. Más kiút nincs a mókuskerékből. Ha elfogadjuk a másságot, akkor az erőszaknak, előítéleteknek is véget lehet vetni, de ez sok más emberi tényezőt is magával rántana. Nem lennénk vegytiszták, robotszerű, érzéketlen emberek, csupán a negatívumok nagy részétől szabadulnánk meg. Igaz, jó pár heves érzelem tűnne el, hiányuktól lennének szegényebbek. De emiatt egy jó ideig nem kell aggódnunk, mert több milliárd ember nem fog megváltozni varázsütésre, a mókuskereket tovább pörgetjük: minden évszázadnak megvannak a maga csoportjai a "jó" és a "rossz" oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mykee.blog.hu/api/trackback/id/tr6012547337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.