Dieter Bohlen még mindig bírja, hiába szűnt meg (másodjára is) a Modern Talking 2003-ban, egy zeneszerző nem nyughat. Idén a Sony (vagy Dieter?) úgy döntött, hogy két albumot is kiad a német producertől: a Modern Talking feldolgozásokat tartalmazó Back For Gold címűt, valamint a szerző életpályájának egy morzsáját felkaroló Dieter Bohlen - Die Mega Hits, három lemezből álló gyűjteményét. Mielőtt valaki rohanna megvenni mindkettőt, időben szólok, hogy ez utóbbi tartalmazza az előbbi kiadványt is. Már csak az a kérdés, mennyire lehúzás a rajongóknak és másoknak?

A külső

A borítót körbevevő fólián igyekezett a kiadó biztosra menni: nagy betűkkel feltüntette, hogy 21 első helyezett slágert kapok, ha magamévá teszem a kiadványt (na nem úgy!). Bár nem ártott volna a számok mellett is feltüntetni, vajon melyek voltak azok, mert a Talking slágereken kívül nem igazán jöttem rá, de erről később. Gondolom ezért került rá a matrica utólag, mert valakinek később jutott eszébe, de mindegy. Marketing.

A borító hátoldalán szépen sorakoznak a számok. Az máris feltűnt, hogy a You're My Heart, You're My Soul alaposan túl lett tolva: háromféle verzióban is felkerült a három lemezre. Hiába no, elsőre nagy sláger volt, biztosra kell menni.

A kinyitás harmónika-szerűen történik, kiterül előttem a teljes fegyvertár egy vékonyka képeskönyvvel.

A lemezeket kivéve alattuk is a tracklista található (ha esetleg nem olvastuk volna el alaposan a hátsó borítót) némi részletesebb kiadói és írói információkkal. A keverésekért felelős személyek nem derülnek ki innen sem, szóval ha esetleg maga Dieter ült volna neki a keverőpultnak ismét, hát higgyük el.

Lemezt a lejátszóba, lássuk, miket hallhatunk a lemezeken!

A zenei tartalom

Bevallom, hogy a Modern Talking második feloszlása után már nem követtem aktívan Dieter pályáját. Persze nem tudtam én sem elmenni a német Megasztár, a Deutschland Sucht Der Superstar (DSDS) mellett, aminek a zsűrijébe szinte bebetonozta magát, majd jó pár énekest felkarolt onnan. Az utolsó album, amit megvettem tőle a Dieter Der Film volt, ami az azonos című (az RTL által itthon azóta sem bemutatott) életrajzi rajzfilmhez készült zenéket tartalmazta. Úgy gondoltam, hogy itt befejeztem, lezártam életem korábbi, rajongói korszakát, nincs az a pénz, ami miatt tovább kövessem az elsősorban Dieter dalait feldolgozó sztárocskákat, vagy a saját koppintásokat. Erre tessék, itt ez az új album, amit mégis meg kellett vennem, mert tizennégy év után jó összefoglalónak tűnt.

Az előbbieket azért írtam le, mert a Die Mega Hits első lemeze három kivétellel szinte csak ebből az időszakban készült slágerekkel van tele. Itthon egyik zenecsatornán még véletlenül sem futottam bele ezekbe a dallamokba, tehát rám újdonságként hatottak. Igaz, nekem túl sok lassút tartalmazott a válogatás, de bejegyzésíráshoz jó hangulatfestők. Az első két szám szerintem mindenkinek ismerős (a You're My Heart, You're My Soul 1984-es verziójának rövid, rádiós kiadása, valamint Chris Norman Midnight Ladyje), a többi bár befutott sláger volt Németországban, engem nem érintettek meg túlságosan. Egyedül a Blue System majd harminc éves klasszikusának, a My Bed Is Too Big idei verziója volt rám hatással - talán a régi emlékek miatt, mert a feldolgozást nem vitte túlzásba a készítő. Összesen huszonkét szám található a válogatáson.

A második lemez a Modern Talking újonnan kiadott albuma, a Back For Gold. Nem kell örülni, Thomas és Dieter nem állt össze újra, csupán leporolták a nagy slágerek egy részét, hozzácsaptak pár régit, majd néhány érdekességgel megfűszerezték és ennyi. Bevallhatjuk, hogy hiába Dieter számtalan zenei stílusa, sokféle előadója, támogatottja, vagy Thomas Anders érdekes hangulatú zenéi, mégis együtt érték el a legnagyobb sikert abban a három évben, amit a Modern Talking első felvonásának (1984-1987) nevezhetnénk. A reboot éveiben (1998-2003) szépen kaszáltak, de ennek az újrázásnak is inkább az első fele volt sikeres, amikor a korábbi slágereiket hangszerelték át. A második váratlan megszűnés után a két zenész külön utakra indult, és hiába a makacs szólózás, mégis előkerülnek a Talking slágerek a koncertek során. Talán ezért gondolta a Sony (vagy Dieter?) úgy, hogy ideje az első felbomlás harmincadik évfordulójára ismét ezzel nyomulni. Biztosra mentek: akik csak a Talking számokra kíváncsiak, önállóan is megvehetik a második lemezt, akik pedig többre vágynak (mint én) a háromlemezes kiadványt.

Szóval a második lemez: az első hat szám az, ami miatt talán érdemes megvenni az albumot, mert ezek a korábbi sikerek 2017-es újra hangszereléséből állnak. Név szerint, sorrendben:

• Brother Louie,
• You're My Heart, You're My Soul,
• Cheri Cheri Lady,
• You Can Win If You Want,
• Atlantis Is Calling,
• Geronimo's Cadillac

A feldolgozásokat készítő személy vegyes merészséggel nyúlt a korábbi slágerekhez:

• a Brother Louie és a Cheri Cheri Lady esetében szerintem pont eltalálta az arányt, kifejezetten tetszenek az átírások,
• a You're My Heart és a Geronimo's Cadillac kicsit többet is kaphatott volna, amolyan biztonsági zónás dalok,
• az Atlantis Is Callingra alig lehet ráismerni, nekem kissé még bizarrnak is tűnt,
• míg a You Can Win szerintem el lett szúrva a Gasoline (Dieter Der Filmhez készült sláger) alatt is hallható (vagy arra kísértetiesen hasonlító) szaxofonnal (?). Itt mintha már besokallt volna a zenész és fújt párat csak úgy, ahol épp úgy érezte. Nekem nem jött be.

A feldolgozások után egy Pop Titan Megamix hallható, aminek a keverésével nem sokat vacakolt a jóember, ráadásul a Geronimo's Cadillac-et nem is tartalmazza. Pontosítsunk: az előbbi hat számból ötöt ugyanebben a sorrendben, ahogy fent leírtam kevert egybe a refrének végéig és ennyi. Na jó: a mix elejére és végére betette ugyanazt a beüvöltést, DJ felkonfot és nem több. Vicc.

Aztán következik az első öt szám klasszikus kiadása ugyanabban a sorrendben, mint fentebb, ha esetleg valaki hasonlítgatni szeretné az újakat a régiekkel, netán nosztalgiázna. Szerintem ezek feleslegesen foglalják a helyet más érdekességek elől, de lehet, hogy csak engem bosszant. 

No az ezután következő három szám talán már érdekesebb lehet a nem hardcore Talking rajongóknak. A "második Talking" időszakából származó számok maxilemezein lévő speciális verziók találhatók meg az alábbi sorrendben:

• Win The Race szám Scooter remixe - bizony, a srácok jóban voltak, készült egy ilyen verzió is anno!
• Shooting Star (Remastered Version) kiadása - nem volt anno a kedvencem, ezután sem hiszem, hogy sűrűn hallgatom,
• Juliet (Jeo's Remix) verziója - az eredetit szerettem, ez az áthangszerelt kiadás sem rossz, de még mindig a nagylemezen és klipben lévő kiadás a kedvencem.

Végül a fenti remix első három számra rövidített kiadása és egy olyan verziója található meg a lemez zárásaként, ami csak a refréneket tartalmazza az első verzióból. Nem nagy durranás egyik sem, mivel a teljes mix sem volt az. Összesen tizenhét számot pakoltak össze a CD-re.

A harmadik lemez azoknak való, akik a két Talking időszakból szeretik hosszabban hallgatni az akkori slágereket vagy valamelyik hiányzott a készletből. Tehát mindegyik számból a maxi változatok kerültek fel, összesen tizenegyet hallgathatunk végig, itt van a lista:

• In 100 Years
• Brother Louie '98
• Jet Airliner
• You're My Heart, You're My Soul '98 (mámmegin'?)
• Atlantis Is Calling (S.O.S. For Love)
• With A Little Love
• You Can Win If You Want
• TV Makes The Superstar
• Sexy Sexy Lover
• Geronimo's Cadillac
• You Are Not Alone

Az összhatás

Mit mondhatnék? Rajongóknak nyilván kötelező darab a három lemezes kiadás, de akiknek megvannak a maxik korábbról, illetve folyamatosan nyomon követték Dieter tevékenységét, nekik elég a Back For Gold is, bár akkor lemaradnak a My Bed Is Too Big 2017-es verziójáról. Akik meg eleve nem rajongók, úgysem veszik meg egyik albumot sem. Ugyanis azért a hat számért egyszerűbb, ha a teljes megamixet keresik a rádióban vagy a netes zenei oldalakon és akkor mindent hallottak. Na jó, nincs benne a Geronimo's Cadillac, de az úgyis felejthető.

Sajnos a mixeket készítő illető (akár Dieter, akár más) kevés számot dolgozott fel, jó pár számhoz nem mert merészebben hozzányúlni (kivéve az Atlantis Is Calling), a megamix nekem tényleg vicc. Az első lemez jó volt "felzárkóztatásnak", "ismeretterjesztésnek", de ennyi, egyik sem ragadott meg igazán. A My Bed Is Too Bigtől is többet vártam. Nem mondom, hogy csalódás, mert a hat Talking szám és az egy Blue System 2017-es hangszerelése nem sikerült rosszra, de ahhoz mégis kevés, hogy ha nem volnék rajongó, akkor három lemezt vegyek meg. Egyre bőven ráfért volna minden "lényeges" szám, úgyhogy kissé lehúzásnak tartom ezt a kiadványt. Mondjuk anyagilag még így is jobban megérte nekem, az öreg rajongónak, mint a tizennégy évet "felvásárolnom". Mert ahogy végighallgattam az "összefoglaló" lemezt, sajnos Dieter már kevés újat tud villantani, a 90-es években sokkal merészebb projektjei voltak, említhetném itt Isabelt, Major T.-t, Double Troublet, de még Bonnie Tyler zenéi is egyedibbre sikerültek. Nekem még a Blue System is sokkal fantáziadúsabb, változatosabb volt, mint a lemezeken hallható a "biztonsági zónás" számok.

Végül álljon itt a You're My Heart, You're My Soul 2017-es klipje (amit szintén nem vittek túlzásba), el lehet dönteni, megéri-e a többi számot is meghallgatni: