Mindannyian mások vagyunk. Ezzel nem mondtam újat, de mégis tudatosulni kellene a fejekben. Tudat alatt azért ott van, érezzük, tudjuk, hiszen ez úgy beépült a mindennapjainkba, mint a járás vagy a beszéd, az evés és ivás. Van és kész. De tudatosan nem sokan gondolnak erre, pedig fontos lenne.

Szép dolog az ígérgetés, persze az lenne a legszebb, ha betartják. Ami érdekes az alábbi történetben, hogy itt az ígéreteket magukkal szemben hozták, aztán "elfelejtették" betartani. Egymás után három dologban is. De lássuk a részleteket!

Érdekes dolog ez a depresszió (már ha az van bennem). Valahogy a személyiségem része, talán gyerekkorom óta, hacsak velem nem született. A mély gondolatokat, szenvedős írásaimat, érzelmeim egy részét ennek köszönhettem. Szomorúság mindenkit ér, sokszor elmerengünk az élet dolgain, de a depresszió kicsit más.

Miért szeretik a nők kihasználni sok esetben a férfiakat és ritkán viszont?

Miért van az, hogy a férfi és a nő megismerkedésükkor egymással feszesen viselkednek (néha nincs így) és a férfi a legjobb oldalát mutatja meg a nőnek (és viszont), pedig emiatt később jönnek csak a felszínre a gondok, mert egymás rosszabbik oldalát nem ismerték meg?

És miért van az, hogy ha az ismerkedéskor ki is buknak a hibák, akkor azt a másik nem nem tudja megszokni és elfordul tőle?

Az előző bejegyzésemben a fekete eleganciáját, komorságát, hangulatait kaphattuk vissza a Franzis programjával. Most a színeket vesszük célba: a Color Projects legfőbb erőssége a különböző kiemelések, színkombinációk, hangulatok manipulálása. Az alkalmazás önállóan is használható, de Photoshop beépülőn keresztül is meghívható, ha a színezésen kívül több módosításra is szükség lenne a képen.

A program használata egyszerű lesz azoknak, akik korábban már használták a Franzis bármelyik fotómanipuláló alkalmazását: baloldalon válogathatunk az előre beállított variációk közül, jobb oldalon utómódosításokat végezhetünk vagy szűrőkkel manipulálhatjuk a fotót. Bemeneti forrásként RAW formátumot is megadhatunk, ezzel maximálisan kihasználhatjuk az összes manipulációs lehetőséget.

Fekete-fehér képeket mindenki látott már. Vagy azért, mert olyan filmre fényképezett hajdanán, vagy a szülei, nagyszülei fotói ilyen minőségben örökítették meg a pillanatot. A színtelenségnek mégis a mai napig nagy divatja van: az ilyen képek művészinek, elegánsnak, drámainak hatnak. Persze egyszerűnek gondolhatnánk egy ilyen kép elkészítését, de ha kicsit is belemerülünk a témába, látni fogjuk: milliónyi lehetőségünk van egy fotó hangulatának létrehozására. Ebben segít a Franzis cég Black & White Project nevű szoftvere.

Imádom. Egy szóban így foglalhatnám össze, ami elég szubjektív vélemény egy kilencven éves darabról, de ebből is látszik, hogy a címválasztásom valós: hiába jöttek az újabb generációk, akkor is kiváló szórakozás minden korosztály számára. De jöjjenek a részletek!

Mostanában az a divat, hogy az összes locsoló a pénzre hajt. Ha valaki kedvességet, szeretetet, ételt-italt, vendéglátást kapna csak, akkor anyázva elmegy. De miért? NEM ERRŐL SZÓL EZ AZ ÜNNEP! (Most nem a vallásos, hanem a hagyományőrző részét nézem!)

Szerintem miről szólna? Hogyan érzem már gyerekkoromtól?

Ez a történet kezdődhetne úgy, mint egy mese: egyszer volt, hol nem volt... Legalábbis üres szabad terület a telefonom memóriájában. Ugyanis ez egy 2011-es modell, ami a mai, gyorsan változó világban már elavultnak számít az okostelefonok piacán. Az ember (jelen esetben én) szeretné arra használni, ami: nem csak telefonálásra, hanem alkalmazásokra (rövidítve: appok) is, legyen szó GPS-ről, vagy egyszerűen egy beszélgető alkalmazásról (Skype vagy Viber). Ahogyan változik a világ, ezek az appok egyre több helyet foglalnak, funkciójuk bővül. Csak a telefon (kis méretű) belső tárhelye nem, hiszen az állandó. Mivel az appok alapból erre a tárhelyre kerülnek, hamar kikövetkeztethető a végeredmény: előbb-utóbb megtelik ez a tár. Mit lehet ilyenkor tenni?

Az ember hinni akar. Mindegy miben, de kell egy kapaszkodó, egy olyan megfoghatatlan eszme, amiből visszaigazolást kaphat.

Hihetünk vallásban, emberekben, politikai irányokban, álmokban, de még akár egy étteremben is, mert "ott biztosan jól főznek". Még magunkban is hihetünk, hogy erősek vagy okosak vagyunk - mintha második személy lennénk. A hit mindennapi életünkben ott van.

Akkor jöhet némi szakmázás? Sokan még mindig fizetős programokat használnak, pedig a legtöbb már kiváltható kiváló ingyenes programokkal. Persze munkahelyre kellenek az Adobe programjai, főképp a Photoshop, de szerintem az otthoni gépre felesleges, amolyan ágyúval verébre.

Kezdjük ott: nem szeretem a WordPresst. Ezt nem előítélet alapján mondom, vagy azért, mert nem ismerem. Tényleg jó pár korlátja van. De ne rohanjunk előre! Most kicsit szakmázni fogok, de igyekszem úgy megírni, hogy "egyszerű halandó" is értse azt, ami kiváltotta belőlem ezt az indulatot.

Olvasom a filmről szóló, első kritikákat. Jókat mosolygok magamban, ugyanis lassan két hónapja, hogy nekiálltam elolvasni a Szürke ötven árnyalatát. Nem értettem, mi ez a felhajtás még a mai napig is körülötte, pedig pár éve már megjelent. Aztán majdnem egy hónapon át olvastam, mert egyszerűen nehezen ment. Kevés könyvet olvasok, főleg a mai kiadások közül, inkább Rejtő regényei jelentik a mércét számomra. De üsse kavics, elolvasom, mit esznek ebben a nők.

Igen, jól olvastátok a címet. Régen is olvastam hasonló könyveket a női nem megismerése céljából, de szórakozásnak sem volt rossz. Most úgy döntöttem, ízekre szedem, mitől sikeres az utóbbi években az Szürke ötven árnyalata. Igaz, már a megjelenéskor lehetett tudni, miről szól a történet, és röviden annyit elöljáróban: ezt a keretet feldolgozták már x+1 alkalommal a filmeken is. Gondoljunk a My Fair Ladyre vagy a Pretty Womanre, de még a Meseautót is említhetném. Mindegyik sikeres volt női körökben, a Szürke csak megfűszerezte némi szexszel. No de nézzük az alapokat!

No ez is eljött, hogy a gyári dolgokat kézzel javítsuk ki. Bár a Blog.hu sablonokat és funkciókat folyamatosan javítják, előfordulhat, hogy nem megfelelően működnek. Ilyenkor akár kézzel is javíthatjuk a problémát, ha van rá lehetőség. Esetünkben a Facebook Like és Megosztás gombja kerül kikalapálásra az alábbi okból.

Tegnap egy Csernus idézetbe futottam bele a Facebookon, ami a következőképp szólt:

Aki hisz önmagában, az nem vár visszaigazolást másoktól

Ez a mondat önmagában egyszerű bölcsesség, de több van mögötte. Személyes tapasztalatok és gondolatok is eszembe jutottak ennek kapcsán.

Minap akadt a monitoromra egy pár napos Index cikk, ahol nem értik, miért is adnak ki egy magyar írótól külföldi (tehát például angol) néven könyvet. Vajon ez miért divat még mindig? A válasz nagyon egyszerű és kézenfekvő, ha kissé belegondolunk. De ez módi nem újkeletű, ráadásul személyes tapasztalataim is vannak ezügyben.

Nem tudom megérteni a Kényelmi díjat. Sokan talán most hallják ezt a fogalmat, ezért röviden annyit: ha koncertjegyet szeretne valaki vásárolni, akkor a jegy árán túl ilyen-olyan kifogással plusz díjakat számítanak fel. De mégis milyen alapon és mi értelme?

A mai Metropolban Vass Virág cikke elgondolkodtatott. A cikk arról szól, hogy inkább kattintunk és olvassuk a negatív híreket, mint a pozitívakat. Ő megírja, hogy van megoldás: olvassunk pozitív híreket. A miértre sajnos nem tér ki, pedig ez egyszerű emberi tulajdonság, és nem feltétlenül a mai pesszimista világ miatt alakult így. Mégis, akkor miért szeretjük jobban a megrázó híreket, mint mások örömét?

Ma újabb szomorú hírre ébredtünk: Robin Williams halálára. A nagyszerű színész oldalakat, külön könyveket érdemelne és emiatt is szomorú, hogy mégsem találta meg önmagát és az (első hírek szerint) öngyilkosságba menekült. Számtalan oldal lehozta a halálhírét a Facebookon is, ami már-már hírfolyamként működik. Az első publikálóknál is több száz lájkot/tetsziket találni. Páran hangot is adtak nemtetszésüknek, hogy hogyan lehet egy halálhírt lájkolni? Sokan máig nincsenek tisztában ennek az egyszerű gombnak, linknek a jelentésével és nem biztos, hogy csak Tetsziket jelent!