Életlapok

Gondolatok - Verseskönyv kapcsán

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható 2017. október 19.

A könyveim java ebook formátumban érhető el és kapható, leginkább a Google áruházakban (Play és Books). Ennek két oka van: egyszerű a könyvek menedzselése, valamint széles körben elérhetők, plusz magyar támogatásuk is van. Az Amazon áruháza egyelőre még komplikált nekem, pedig a Kindle olvasókat elsősorban azon keresztül érhetném el (bár ezen tulajoknak is lenne egyedi megoldásom).

Ezek a lehetőségeim, ha szélesebb körhöz szeretnék eljutni, illetve hirdethetek, például a Facebookon. Utóbbi esetben érdekes pofán csapásban részesültem a minap.

Két hétig hirdettem a Facebookon a verseskönyvem ebook megjelenését. A hirdetés célzott volt, kifejezetten az ebook olvasókkal rendelkezők, valamint a verskedvelők körében futott, felhasználói aktivitásra beállítva. Összesen 5450 embert ért el, és 65-en lájkolták vagy jelezték tetszésüket. Ezen számok birtokában felmentem a Google könyvek admin felületére, hogy lássam, hányan vették meg, volt-e eredménye a hirdetésnek?

borito350-old.jpg

Igen, pofán csapás volt az, hogy nulla forint várt, azaz senki sem vette meg, egy vevőm sem volt. Tévedés ne essék: nem gazdagodom meg a könyveim által, ezt az ideát rég elvetettem. Nem a pénz hajtotta a kíváncsiságom, de a bevétel alapján kiszámolhatom, mennyien érdeklődtek komolyan. Úgy tűnik, senki.

Elgondolkodtam. A verseskötet első nyolcvan oldala szabadon elolvasható, a teljes kötet majdnem 400 oldal. Nem vagyok ismert író, ez is igaz. Viszont az, hogy ekkora merítésből, azokat célozva, akiket érdekelhetett volna, közöttük ekkora "tolongás" alakult ki, megdöbbentett. Nem Sukitore könyv, hanem inkább szépirodalom. Tehát még az sem lehetett az indok, hogy szexről van benne szó. Tisztán versek.

A másik gondolatom az ebook olvasói kör felé kanyarodott. Olyan társaságokban mozgok, ahol büszkén mutatják a bloggerek és az olvasók egymásnak a nyomtatott könyveket - mintha az ebook nem ugyanaz a tartalom lenne. Persze fura lehet mutatni egy ebook olvasót kézben, hogy "Megvettem!", hiszen nem egy színes borító, aláírni is nehezebb. Bár ez utóbbit is áthidalták a szerzők könyvjelzővel, más emléktárgyakkal, amit ki lehet tenni, szignózni. Viszont az elektronikus könyv olcsóbb, nem használ papírt, ezáltal környezetbarát, helyet sem foglal a polcon.

Lehet, hogy még mindig csak azt veszik komoly könyvnek, amit nyomtatott formátumban kézben foghatnak? Másra nem tudok gondolni. Mert bár ízlések és pofonok, illetve a mai kortársaim vagy a fiatalság is a maga dolgaival van elfoglalva, de elvétve akadnak olyanok, akik szoktak olvasni. Még. Valóban ennyire idegen lenne egy ebook a hazai olvasók körében? Vagy csak nem szeretik a verseket?

A bejegyzés trackback címe:

https://mykee.blog.hu/api/trackback/id/tr8813017212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása