Életlapok

Keserű méz

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható 2010. január 02.

Megnéztük ezt a filmet. Kissé lassan mentek az események benne, és olyan mély tanulságot nem hordozott magában. Lentebb megírom miért.

Röviden a tartalma, aki nem látta: Egy hajón összeakad egy pár férfitagja egy hölggyel, akinek a férje tolószékben van. Persze a tolószékes elülteti a pasas fejében a bogarat, hogy milyen lenne a neje az ágyban, aztán elkezdi mesélni a történetüket. Ez röviden arról szól, hogy mennyire szerették egymást először, majd az első törés megjelent a burkon, amikor a lány flörtölni látta a férjét, erre ő egy táncossal nekiállt lejteni, amitől a pasi persze begőzölt. Megjelent az első probléma. Aztán a pasas ráunt a nőre és ki akarta dobni, de a nő visszament és megalázkodott, mint egy rongy. Ezt persze a pasas kihasználta, és ott törölte bele a lábát, ahol lehetett. Végül a csaj terhes lett és a pasas befizette egy vetélésre. Aztán felültette egy gépre, mintha együtt mennének, majd gyorsan leszállt a gépre. Így rázta le a nőt. Aztán bulizott, csajozott, mígnem elgázolta egy busz és kórházba került. A csaj ismét felbukkan ott, és bosszúból lerántja az ágyról, miután a pasas lebénult deréktól lefelé. A nő bosszúból az ápolója lett, hogy ott rúgjon bele a pasiba, ahol lehet, még majdnem előtte is dugatja meg magát egy másik pasival. Az meg a tolószékben hallja a nyögéseket. Rájönnek, hogy egymás nélkül nem tudnak élni, hiszen az egyiket (a férfit) a vezeklés hajtja, a másikat a kiégettség és a bosszú. Itt kapcsolódnak be az események a hajóútban, hiszen az a férfi, akinek a tolókocsis mesél, egyre szerelmesebb lesz a tolókocsis feleségébe, hiába van neje. Pusztán szánalomból. Persze a nej meg féltékeny, mert női szeme van. Végül a tolókocsis lelövi a nejét és magát. Csapó.

Hogy mi lenne ebből a tanulság? Az, hogy mindenki megkapta a magáét? Hogy nézzünk magunkba, hogy ne játsszunk mások érzelmeivel? Esetleg ilyen tapló emberek is vannak a világban? A bosszú édes, de végül sehova nem vezet?

Kinek mi jön le, de nekem mindenesetre nem sok olyan, amit ne sejtettem volna: ha valaki akar egy kicsit is tenni egy kapcsolatért, megteheti. Az, hogy a megalázottság mennyire mély lehet és erre az a módi, hogy örökre visszavágunk? Szemet szemért? És mi ebben az elégtétel, hogy van két kiégett ember és ahelyett, hogy ismét nulláról indulnának, megállnak és kész. Élnek, de minek? Tehát a film inkább a reménytelenségről szólt, mint a nagy szerelemről, és a végső elkeseredésről, nem éppen a tovább lépésről. Az ilyen filmek után az ember néha úgy érzi: hű, de rossz ez az élet. Pedig az élet szép. Csak felfogás kérdése.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mykee.blog.hu/api/trackback/id/tr361640164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SassyGurl 2010.03.30. 15:51:28

2 éve láttam ezt a filmet, érdekes volt.:))
nekem az a jelenet maradt meg, amikor a bizonyos hölgy lepisilte a trévét és látványosan élvezte a dolgot.
nekem az egész olyan kiábrándító volt, szerintem nem erről szól a szerelem és a kapcsolatok többsége, a szerelem és az izgalom nem konstans, viszont minden kapcsolatban meg kell lennie a dinamikának, amely hajtja előre a párokat.

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2010.03.30. 15:57:03

Igen, valahogy úgy mutatta be a szerelmet, ami ugyan kölcsönös, és adok-kapok, de valójában egy rabiga, egy lánc. A se vele, se nélküle tipikus esete. Igazából mindketten vergődtek benne, de mégsem tisztelték a másikat, inkább kihasználás volt.

rkv01xc72a 2010.05.07. 20:04:53

hát nem is tudom. elég pocsék következtetést vontál le a filmről; amiért te nem láttál semmi értékelni valót benne, az még nem azt jelenti, hogy ócska a 'sztori', sőt, szerintem az értelmiségi szintedet is tükrözi. mert nem érzed a lényegét, nem sodor semerre, - de kritizálod. hajrÁ. :)

ez a film nagyon nem arról szól, hogy szerelmesek toszogatják egymást össze-vissza; hanem valamilyen szinten a manipulációról, meg az ebből adódó egymásratalálásról, amiért érdemes két személynek egymás
mellett maradni. ha megfigyelted volna, akkor a 'tolószékes' szereplő a deprimált, morbid, kegyetlen, szurkáló, szemétkedő, keserű - de egyben figyelemfelkeltő, érdekfeszítő, exhibicionista, tiszteletet elváró és vidám - egyhelybentartó szövegével mindenkit porig rombolt, mert ezt élvezte. ismétlem: élvezte. szart minden szabályra, s ilyenmódon a hozzáállásával az aktuális környezetét mindig fogvatartotta.

ezt még kifejteném bővebben, viszont egyáltalán nem látom értelmét.
szép napot.

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2010.05.07. 21:26:57

@rkv01xc72a: Először is köszönöm a beírásod, viszont nem értem miért kicsinyítesz le engem magad alá, mert más szemmel néztem a filmet, mint ahogy te? :)
Ugyanis neked más jött le a filmből, nekem is más. Neked a férfi karaktere és annak játékai domborultak ki, nálam viszont a két ember kapcsolata és annak visszásságai jöttek át. Vitázhatnánk a "mit gondolt a költő?" dologról, de ahogyan minden karakter összetett, mert mindannyian emberek vagyunk, így ugyanazt és ugyanabban mást és mást találunk meg. Ettől én még nem érzem magam (sem téged) alacsonyabbnak, hogy az értelmi szinted kritizáljam. A véleményed tisztelem, de ezért nem foglak leszólni. Ezen kívül ócska sztorinak sem nevezném, hiszen elég jól mutatja az ilyen emberek jellemét. Ezt nem tudom mi alapján vetted le az írásomból. Ócska dolgokon is bár néha elgondolkodok, de ritkábban.

Lehet, hogy a Gyűrűk Uráról is írok akkor, mert ott aztán valóban akár évekig is lehetne elmélkedni. :)

rkv01xc72a 2010.05.07. 23:03:40

ahhhhr, egyáltalán nem fordult meg a fejemben olyasmi, hogy lekicsinyítselek ..ne haragudj, ha így érezted. csak elborult az agyam, mert nem értettem veled egyet. és igen: nincs értelme ezen vitázni, normális, hogy másképp lát mindenki mindent. aki mutatta a filmet nekem, az is picit másképp értelmezte, aztán nézett nagyot, hogy sok rész engem sehogyan sem hat meg, meg részeknél ő könnyezett, én meg szétröhincséltem magam. olykor meg unalmasnak találtam benne jeleneteket. és azt is tudom, hogy mindenki ért mindent és senki nem ért semmit meg senkit. :)

szóval, nem leszólni akartalak, sőt a a bejegyzéseid is tetszenek, egyik-másik elolvasása után, ha sík bunkónak tartottalak volna, akkor az biztos, hogy nem vettem volna a fáradtságot egy komment erejéig.
süti beállítások módosítása