Életlapok

Kaliforgia

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható 2010. január 05.

Eljött a nap, amikor kiderül mi történik a nőimádó főhősünkkel. A Kaliforgiát szeretem, mert bár nem történik benne semmi, mégis elgondolkodtató, és persze egyben mulattató is. A félszeg író (David Duchovny) kalandozásai, szerelme és hódításai az első két szériában is nagyon tetszettek, kíváncsi leszek mivel lehet ezt még folytatni. A HBO-n ma este kiderül, már akinek van ilyen csatornája. Akinek pedig nincs, annak a korábbi részeket ajánlom.

Aki nem ismerné a sorozatot: a szókimondó író a majdnem feleségébe szerelmes, akitől van egy majdnem kamasz lánya. A nő persze hallani sem akar róla, és miközben vergődik a vágyai és a szerelme között, érdekes helyzetekbe bonyolódik a nők által. Az első széria végén persze hiába lett dobva főhősünk, és ment feleségül a riválishoz a nő, a hölgy rájött, hogy neki az a Hank Moody kell, aki ilyen hétköznapi, emberi. A második széria máris azzal indul, hogy Hank (nehogy a sok nőzés megártson) ivartalanítja magát, és igyekszik rendesen viselkedni, ami hol sikerül hol nem, de mellékszálként még egy rockkerről is írnia kell. Végül a nő bár elköltözik tőlük, a lányuk Moodyval marad.

Röviden ennyi, viszont nagyon hangulatos, és egy rész sem hosszú, alig fél órás. Egy férfi szemszögéből mutatja meg a dolgokat, tele iróniával, némi erotikával és persze az élet sava-borsával. Aki nem prűd, az ne hagyja ki ezt a sorozatot!

A bejegyzés trackback címe:

https://mykee.blog.hu/api/trackback/id/tr831649576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2010.01.05. 21:31:16

Tetszett. Hozta az eddigi részek szókimondását, és a romantika is felvillant. Bár jobb szeretem több részenként megnézni, mint így, de amilyen telhetetlen vagyok...
süti beállítások módosítása