Az élet... Most hirtelen annyi minden jár a fejemben, hogy egyszerre, egy kupacba leírni mindent sok lenne. De kezdem a vezérfonálnál: az élet nem csak küzdésből áll. Sőt: nem küzdésből áll, hanem inkább tanulásból. Persze aki mazochista, hívhatja küzdésnek, hogy legyűri a problémákat, erősen helyt áll és sorolhatnám még a nemes kifejezéseket, de ha még mélyebbre megyünk az értelmezésben nem a küzdésig nyúlik vissza. Tovább.

Küzdésnek inkább azt hívnám, amikor mindenképpen arra akarunk menni, amerre sűrű, kemény és nehéz út vezet. Mely inkább kusza indákból, és áthatolhatatlan falakból áll. Csak a kérdés: valóban arrafelé vezet az utunk? Vagy hívhatjuk küzdésnek, hogy más ember lelki béklyóiból megszabadulunk. De egy kicsit üljünk le a kaszabolás helyett és gondolkozzunk. Nem esetleg azért vannak ezek az akadályok, hogy megtanuljunk rajtuk úgy átmenni, hogy ezáltal jobbak legyünk? Magyarul: többet ésszel, mint erővel? Például egy falat meg lehet mászni, ügyesebbek leszünk általa. Megtanulunk falat mászni, ha mindenképpen mászni akarunk. De ha van faltörőnk, erősebbek leszünk. Viszont ha lebontjuk a falat, akkor inkább okosabbak. Ezzel azt akarom csak mondani, hogy a saját küzdésünkért és döntéseinkért magunkat is okolhatjuk. Bele lehet fáradni a faltörésbe, ha nem vagyunk erősek, ahelyett, hogy ilyenkor az eszünket használnánk. Fel kell ismerni magunkat, azt, mire vagyunk képesek és olyan megoldást választani.

Az élet könyvében még van jó pár olyan lap, ami hasonlóan egyszerű, csak túlkomplikáljuk. De lehet, hogy a folytatást az Életíró oldalamon írom meg, mert hosszú lesz.