A mai Metropolban Vass Virág cikke elgondolkodtatott. A cikk arról szól, hogy inkább kattintunk és olvassuk a negatív híreket, mint a pozitívakat. Ő megírja, hogy van megoldás: olvassunk pozitív híreket. A miértre sajnos nem tér ki, pedig ez egyszerű emberi tulajdonság, és nem feltétlenül a mai pesszimista világ miatt alakult így. Mégis, akkor miért szeretjük jobban a megrázó híreket, mint mások örömét?
A válasz prózai, de lássuk sorban!
A negatív hír esetében többféle érzés kavarog bennünk, például "el sem hiszem, hogy ilyen megtörténhet", "Te Úristen!", "milyen rossz nekik" és még sorolhatnám. Először legtöbbünkben a hitetlenkedés ütközik ki. Nem hisszük el, rázzuk a fejünket: "létezhet ilyesmi?" kérdéssel. Mert nem a megszokott dolog történik, váratlan. Fapados hasonlattal élve: mint a hullámvasúton a hirtelen hullámvölgy. Megnő az adrenalin szintünk és újabb, meg újabb megrázkódtatásra vágyunk, egyre jobban kitolva az ingerküszöbünket. Miközben azért egy megnyugtató érzést is kapunk mellé: "milyen jó, hogy nem velem történt meg" vagy "hozzá képest milyen jó nekem". Tehát önigazolást is kapunk, hogy nekünk jó. Pozitív érzés is lappang, sunyi megnyugvás a hír olvasása közben. Aztán jön a kivagyiság: el akarjuk mesélni, mit láttunk, olvastunk, elsők akarunk lenni, akik továbbadják a megrázó hírt, ami újabb elégedettséget ad. Olyan pozitívumot, amit esetleg ritkán kapunk meg: ránk figyelnek, mi vagyunk a hír vivői, pontosabban: ÉN. Tehát én mondhatom el, rám figyelnek, tőlem tudják meg elsőként és büszke vagyok rá, hogy olyat tudok, amit más nem. Pár másodpercnyi hírnév.
A pozitív hírek olvasásakor nem ilyen egyértelmű a határvonal: elsősorban a közeli ismerősök, rokonok, barátok vagy a hírességek, sportolók sikereinek, nagy erőfeszítések árán elért pozitív eredményeinek tudunk örülni. Ha ismeretlenek, idegenek jó híreit olvassuk, legtöbbször olyan érzések lesznek rajtunk úrrá: "de jó neki!", "nekem miért nem?", "én is szeretném!". Némi irigységet is fel lehet fedezni a sóhajok mögött, és ha olyasvalakivel történik meg a jó dolog, akit nem szeretünk, akkor már konkrétan is kimutatható az érzés. Tehát a pozitív hír pont, hogy negatív hatást is kiválthat az emberből, éppen a korábban említett hasonlítás miatt: másnak jobb, nekünk rosszabb. Súlyos esetben depresszióba is taszíthat.
Nagyon kétélű penge a hasonlítgatás, irigység, társadalmi megfelelés. Nemrégen láttam egy tanulságos videót, ami arról szólt, hogy egy férfit kirúgtak, dobta a barátnője, utcán alszik, miközben a Facebookra olyan képeket tesz ki, mennyire boldog. Mert a társadalomnak és a környezetünknek akarunk megfelelni, nem akarunk elmaradni másoktól, kiszakadni a közegből. Mert a mai internetes világ hírfolyama szinte húz magával: ha lemaradsz egy hírről, tájékozatlan vagy, ha nem nézel utána valaminek, öten hurrognak le, hogy hülye vagy. Lassan megszólalni sem lehet egy hírnél, csak ha annak a szakértője vagy, mert máris fogást találnak a bejegyzésedben. Ezért a saját vélemény helyett inkább lájkolgatunk és keressük azt a hírt, ami felkelti az érdeklődésünket és igyekszünk még többet magunkba szívni, hogy ne maradjunk le az információkról. És mit olvasunk el előbb?
Ebből a mókuskerékből csak egyféle módon lehet kiszállni és nem, nem a hírek otthagyásával és nem is a pozitív hírek keresésével. Egyszerűen elég annyi, hogy a SAJÁT pozitívumainkat, örömteli eseményeinket észrevesszük, és örülünk a másokénak, legyőzve ezzel egy alap emberi tulajdonságot: az irigységet.
