Minap akadt a monitoromra egy pár napos Index cikk, ahol nem értik, miért is adnak ki egy magyar írótól külföldi (tehát például angol) néven könyvet. Vajon ez miért divat még mindig? A válasz nagyon egyszerű és kézenfekvő, ha kissé belegondolunk. De ez módi nem újkeletű, ráadásul személyes tapasztalataim is vannak ezügyben.
Kezdjük ott a visszatekintést, hogy a külföldi írók neve alatt megjelenő műveket a legtöbb magyar jobban vásárolja, mint egy magyarét. Mert talán úgy érezzük, hogy beleszagolhatunk egy másik kultúrába, életvitelbe, mert talán az író hazájában, fantáziájában másképp gondolkodnak, élnek az emberek, mint idehaza. A francot. Az ember mindenhol ember ugyanolyan vágyakkal, akár itthon, akár kint él. A vágyak pedig aszerint alakulnak, milyen környezet vesz körbe és mit nem kapunk meg. Itthon is lehet akár víz, étel vagy akár a csillagflotta után álmodozni, egy gyilkosságot pedig szinte bárki el tud képzelni.
Egy jó könyvet az író stílusa határoz meg, hogy mennyire tudja átadni az élményt, a fantáziát. De nemcsak itthon, külföldön is előszeretettel használnak álneveket, gondoljunk pl. Rowlingra. De míg odakint Rowling a korábbiaktól eltérő stílus miatt váltott nevet, addig itthon először inkább külföldi névvel próbálkoznak az íróink, majd (ha már befutottak) merik használni a sajátjukat. A stílus típusú álnévre persze itthon is van példa: Lőrincz L. László/Leslie L. Lawrence ismerős lehet sokaknak. Ha korábbra akarok visszanyúlni, a 30-as években élt egy P. Howard álnevű zseniális író, valódi nevén: Rejtő Jenő. Tehát az álnéven írás sem újkeletű.
Viszont a könyvpiac eléggé telített, főleg az internetes blogok korában, ahol elektronikusan már bármi megjelentethető. Újabb szintre kellett emelni a trükköt: már angol fordítást is készítenek a könyvhöz, majd úgy állítják be idehaza, mintha egy külföldi könyv kerülne végre megjelenítésre (ahogy a cikk is írta). Persze ezzel nem lenne gond, ha mondjuk először tényleg külföldön futna be egy magyar író műve, majd itthon (fricska a kiadónak: "nem kellett az írásom magyarul, hát fordítsátok le, miután kint befutott") megjelenne. De sajnos a cikkben pont nem erről van szó, hanem egy álfordításról, amivel azt a látszatot keltik, hogy kint micsoda sikerkönyv. Mert a kiadó azt gondolja: messziről jött embernek azt mondanak, amit akarnak. Pedig a mai, netes világban szinte minden visszanyomozható. De akkor mégis miért van erre szükség? Mert sokan nem néznek utána, elhiszik és falják. Mert külföldi írta és nem pl. Kovács Géza, az ismeretlen szerző. Ha most lépre piacra Nemere István, vajon ki figyelne fel a könyveire?
Végül a kiadókról pár gondolat. A kiadók is biztosra szeretnek menni: minél nagyobb, annál kevesebb az esély egy ismeretlennek befutni náluk. Ugyanis a nagy kiadó biztosra megy: sikerkönyveket adnak ki, elsősorban külföldi bestsellereket vagy hazai ismert emberek/celebek műveit. Viszont nekik is nehéz lenne egy ismeretlen ember művét áttolni a telített piacon. Bár kellő reklámmal és hátszéllel nem lehetetlen, de jóval több marketinget igényel, mint egy már befutott író vagy híresség könyve. Itt jön persze a csavar: a kis kiadók ezzel szemben sok új írót karolnak fel, de a hátszél is puszta szellő jó esetben. Mert nekik kellenek az írók, de kevesebb pénz van marketingre. Emiatt előfordulhat, hogy az írónak a megjelenési költségekbe is bele kell szállni.
Személyes tapasztalatom van mindkét kiadó-verzióval: az első Sukitore könyvet három éve várom, hogy egy nagy kiadó megjelentesse. Mivel a név és az oldal ismeretlen a nagyközönség előtt, fektetik a dolgot, írásbeli és személyes megkeresésre érdemben nem válaszolnak, szerződéssel kötnek magukhoz több évre. Korábban egy kis kiadónál voltam, ahol azonnal kitették a könyvet megjelentetésre, de érdemi lépést akkor kezdtek volna, ha x számú megrendelés beérkezik, ami egy ismeretlen könyv esetében szintén ügynökmunka (ergo: saját marketing). A fentebb leírtakkal tisztában voltam, ezért (és mert egy gyűjteményről van szó) nem véletlenül az oldal nevében, Sukitore néven jelent volna meg a könyv, és (a diszkréció miatt is) az írók álneveken jegyezték a leírtakat. Mégis kevés volt a megjelenésre. Ráült a nagy kiadó és kivárat. Nem véletlenül gondolkodtam azon, hogy angol nyelvterületen mégis sikert érne el a könyv, mert a piac nagyobb és aztán majd fordíthatják vissza magyarra. Nem álfordítás miatt, hanem valódi befutásra gondoltam. De tényleg ez kell ahhoz, hogy idehaza egy új stílust és műfajt többen fedezzenek fel?
Utóirat: a Sukitore könyvet vagy négy éve saját pénzből kinyomtattam, ISBN számot is kapott. De a kiadóknál van az a hátszél, ami befuttathat vagy porba alázhat. Meg is elégeltem a kiadók tökölését, és egy újabb összeállítást készítettünk, amit ingyen bárki letölthet a weboldalunkról e-könyv formájában, Szabadon címmel. Így a netes világ terjeszti azt, amit a kiadó gátol. De ha már ilyen trükkök kellenek, mint álfordítás, akkor felvetődik a kérdés a hazai piac elfogadóképességéről, telítettségéről is: van még hely?