Tegnap egy Csernus idézetbe futottam bele a Facebookon, ami a következőképp szólt:

Aki hisz önmagában, az nem vár visszaigazolást másoktól

Ez a mondat önmagában egyszerű bölcsesség, de több van mögötte. Személyes tapasztalatok és gondolatok is eszembe jutottak ennek kapcsán.

Válaszképp ezt írtam első érzésből:

A visszaigazolás néha önkontroll, illetve a környezetbe való illeszkedés egyik feltétele. Lehet más környezetet keresni, de azt is csak visszaigazolással tehetjük (mert másképp honnan is tudjuk, hogy jó helyen vagyunk és ott be/elfogadnak?), mert másképp az akaratunkat erőltetjük másokra. Tehát bár elvárni nem kell másoktól, de mindenképp szükséges a közösségi beilleszkedéshez - szerintem. 

Persze jöttek a válaszok erre, ami kicsit helyreigazítja a másik oldali gondolatokat is, pl. Krisztina Mayertől:

De Sztem ezt nem feltétlenül így érti a doki  mert visszaigazolás mindenképpen kell, mert ezáltal fejlődünk, de itt sztem konkrétan a magabiztosság kérdéséről van szó, olyan emberekről akik folyton másoknak próbálnak megfelelni és nem saját maguknak akik. 

Ezek nyomán próbáltam konkretizálni a gondolataimat, hogy ne csak általánosságban beszélgessünk:

A fenti gondolatmenetem konkrétummal támasztanám alá, ami magamból indul ki. Kicsit olyan vagyok, mint a Mekk Mester: nem a hozzá nem értés miatt, hanem hogy sokféle dologba fogok bele. Keresem az utam, mert több dolog érdekel. Önmagamnak való megfelelésen már régen túl vagyok, mert amit akarok, azt elérem önerőből - saját kereteimen belül. Tehát ami önerőmből telik azt úgy meg is valósítom és utána nem érdekel. Pontosabban: ha másokat sem érdekel, nem folytatom.
Miért? Egyszerű: a saját célom elértem, de amit létrehoztam az esetleg többeket is érdekelhet. Nem érdekel mást? Akkor nem megyek arra tovább. Érdekes mód engem nem az hajt, hogy saját célt elérjek, mert az megvan. Viszont az inkább, hogy másoknak is jobb legyen. Ezért az elért eredményt legtöbbször publikálom a célnak megfelelő helyeken. Viszont annyira szűk réteget érek el így is, hogy ez ad okot csalódásra. Igen, ez a következő lépés, mintha rá akarnám erőltetni másokra az akaratom és azt vagy befogadják vagy nem. Inkább az a csalódás oka, hogy hiába is akarok segíteni, mégsem érdekel szinte senkit. Számomra inkább az ilyen visszaigazolások hiánya okozza a bezártságot.
Másrészt a közösségről: igen, elérem, amit akarok a határokon belül. A gondok ott adódnak, hogy a legtöbbször közösségben gondolkodom, tehát sok ötletem a közösségre alapul. Viszont ha a közösség passzív, az ötlet is hamvába hal. Tehát ilyen irányban is szükség van a közösségre, hiszen nem magamnak írom a gondolatokat, ötleteket, hiszen akkor elzárhatnám a fantáziámba és máris megvagyunk

Ezek után kíváncsi lennék a ti véleményetekre is: mennyire lényeges az, hogy elfogadjanak? Vagy egyáltalán: mennyire feleltek meg másoknak és nem elsősorban magatoknak?