Olvasom a filmről szóló, első kritikákat. Jókat mosolygok magamban, ugyanis lassan két hónapja, hogy nekiálltam elolvasni a Szürke ötven árnyalatát. Nem értettem, mi ez a felhajtás még a mai napig is körülötte, pedig pár éve már megjelent. Aztán majdnem egy hónapon át olvastam, mert egyszerűen nehezen ment. Kevés könyvet olvasok, főleg a mai kiadások közül, inkább Rejtő regényei jelentik a mércét számomra. De üsse kavics, elolvasom, mit esznek ebben a nők.

Olvasás közben már szenvedtem félúton, mert egy csomó kliséhalmazba botlottam. Erről korábban itt már írtam. Rákérdeztem sok női barátomnál, ismerősömnél, hogy mit szeretnek benne? Hát a romantikát. Én meg csak pislogtam. Mondtam nekik, hogy ennél élvezetesebb a Sukitore történeteink közül bármelyik, még ha a stílus maga nehezebben is emészthető.

Több dolog dühített a kliséhalmazon is túl: olyanok olvasták el többször, akik amúgy szinte naponta más-más könyvet falnak! Tehát lenne mércéjük ahhoz, hogy helyén értékeljék ezt a könyvet. Ehhez képest én, a csekély mértékű olvasásommal máris falat kapartam a legtöbbször.

Aztán a sok felesleges párbeszéd. A filmkritikákból is lejött: túl sok semmitmondó párbeszéd van benne. Igen. Egyszerűen olyan érzésem volt, hogy csak helykitöltésül szolgálnak. Ezek a "Szia! Szia! Hogy vagy? Kösz jól. És te?" beszélgetések inkább csak azt sugallták: kell a terjedelem.

A konkrétumok vs. rózsaszín felhők. Sokszor arra gondoltam, mintha a könyvet szponzorokkal vagy szponzoroknak írták volna meg, mert konkrét márkák és árutípusok vannak leírva a könyvben! Nem mindegy a fehérnemű vagy az autó, netán (most túlzok) a hamburgerbe nyomott mustár típusa sem. Persze ez adódhat abból is, hogy az írónő aktívan használta a Google Mapset (ld. hatos pont), hogy még inkább legyen mihez kötni a helyszíneket, ezzel esélyt sem adva némi álmodozásra és ábrándozásra. Miközben meg olyan álomvilágba helyezi a szereplőket, ahol minden irreális. Kezdjük azzal, hogy van egy milliárdos, aki egész nap ráér a nővel foglalkozni és szinte mindent telefonon intéz, majd folytassuk úgy, hogy a nőnek úgy vesz (vásároltat!) ruhát, hogy minden passzol a nőre. Az első nap után. Arról nem is beszélek, hogy Mr. Tökéletes veszi el a nő szüzességét, hogy az is perfekt legyen.

Abszolút női szemszög. Minden téren. Oké, egy szemszögből van leírva, de olyan módon, hogy azt a férfiak nem igazán tudják élvezni. Egyszerűen ha a női lélek ilyen, akkor sírva futok a világból, vagy épp kolostorba vonulok. Könyörgöm, ennyire egyszerű nem lehet valaki, mint a főhősnő!

Azon is jót somolyogtam, amivel a férfi kritikusok szembesültek, hogy a főhősnő végül elfogadja a drága ajándékokat, illetve mennyire túl tökéletes világban játszódik az egész. Az egész kliséhalom tehát egy szponzorokkal és közhelyekkel, valamint felesleges párbeszédekkel becsomagolt, cukormázba áztatott könyv lett. Ezek után fejtse meg nekem valaki a nőket, hogy akik ezt látják is, azok hogyan szerethetik vagy tarthatják jó könyvnek vagy filmnek?

Ui: olvasom a második részt (Sötét ötven árnyalata), abban már kevesebb a klisé, történnek is végre dolgok. Azért itt-ott még felbukkan valami sablon (pl. Kis herceg idézet a hajóút végén a korlátnál állva), néhol el vannak húzva a párbeszédek, de úgy tűnik az írónő kezdte összekapni magát. Ha ezzel kezdődött volna az egész, még azt mondtam volna, hogy egy jó kikapcsolódás lett volna. Az első részt sacc 100 oldalban simán meg lehetett volna írni és akkor nincs ennyi szenvedés.