Érdekes a ma létező írói-rajongói csoportokat megfigyelni. Az írók esetében a kortársaimra gondolok elsősorban, tehát a 20-50 éves korosztályra, valamint az olvasóikra. Ugyanis azt vettem észre, hogy egy női álomvilágban élnek a legtöbben. Ködösítés helyett lássuk, miket tapasztaltam!

A legtöbb kortárs író nő. Bár sokan vannak és nem számoltam össze mindenkit (ami lehetetlenség), de arányaiban tekintve ezt tapasztaltam. A nők kommunikációja mindig is erősebb volt a férfiakénál. Ha megnézzük a külföldi sikerírókat, ott is leginkább nőket találunk az utóbbi időben (például E. L. James, J. K. Rowling), bár tény, hogy ott van Stephen King és Robin Cook is a férfiak oldaláról, de ez utóbbiak már inkább az idősebb írók társulatát képezik.

Itthon még szembetűnőbb a női kortársírók tábora: egy szerzői találkozón kb. 1:10 arányban van a férfi írók aránya a nőkkel szemben. No nem mintha ez hátrány lenne, viszont egy érdekes (számomra) divatot is észre lehet venni ezzel kapcsolatban, amit mindjárt leírok. Persze a hazai, befutott férfi írók közül említhetném Csabai Márkot, Lakatos Leventét vagy Frei Tamást, Kepes Andrást is, de ha a feltörekvő írók közt keresgélünk, jóval szembetűnőbb a nők dominanciája.

Mint írtam: nem gond, sőt örvendetes, hogy ennyi reménységgel találkozhat az ember, hiszen számtalan kiváló írást köszönhetünk nekik. Ellenben ami szemet szúrt: egyre több (nem csak magyar) írónő kezd el írni férfi karaktert, tehát ebből a szemszögből készül el a mű. Mintha csak a férfiakat szeretnék megérteni azzal, hogy a helyükbe képzelik magukat. Esetleg megálmodják, milyen lenne az ideális férfi belülről? Ráadásul egyes női írók meleg férfipárokról írnak, ez már egy magasabb szint.

Ami miatt érdekesnek és kissé idegennek érzem azt, hogy a szerepcsere sikeres lenne: a nő és a férfi környezete, életútja teljesen eltérő, más hatások, benyomások érik a két nemet. Tehát meg lehet próbálni a másik bőrébe bújni, de valójában sosem lesz olyan, mintha valóban az lenne. Maximum álomvilág. A gond inkább ott van, hogy ezt az álomvilágot falják a nők. Tévedés ne essék: szabad álomban élni, de amikor egy álom már túl közel van a valósághoz, akkor a személyiséget befolyásolja és a végén azt hiszik a nők, hogy létezik ilyen férfi, ebbe lesznek szerelmesek, ilyet keresnek majd maguknak. A plátói szerelemmel nincs baj, de így kevésbé lesznek boldogak.

Elgondolkodtam ma reggel azon, hogy vajon milyen lenne, ha női álnéven írnék férfi karakterről? Vagy nőiről? Mennyire tudnák befogadni az olvasók, ha ez utóbbiról lenne szó? És vajon miért van az, hogy a nők jobban rajonganak egy női író férfi karakteréért, mint egy valóban férfi által megírt férfiért?

Lehet, hogy megérne egy próbát. Viszont a lelepleződéskor vajon hány nő érezné magát becsapottnak - saját magától?