Mi a jó a sukizásban? Most egy más szemszögből mesélem el.

Az imént pár filmajánló ment a tévében. Az egyik az Onedin család volt. Régen láttam, és akkor is részleteket, viszont egy momentum tűnt fel ebben és a reklámokban is: ugyanazok a problémák, válaszutak és gondolatok jönnek elő bennük újra és újra.

Próbáljuk meg a filmeket, de főleg a sorozatokat térben látni. Vajon hogyan tudnak ennyit készíteni és állandóan újakat kitalálni? Úgy, hogy klisékre építenek. De a kliséket honnan veszik? A mindennapi életből. Persze van, amikor kiszámítható a vége egy folyamatnak, máskor meg bosszantóan csavarják, ez utóbbi már nem is annyira életszerű. De a lényeg? Az, hogy ha leszűrjük a környezetet és csak a szituációkat vesszük csak alapból mi marad? Szinte csak ugyanaz a pár, 10-20 féle verzió, nem több.

Mondták már nekem párszor, hogy nem szabad általánosítani, senki sem sorolható sablonokba. Ez így van, viszont a viselkedéseink igen. És ilyenkor maga a személy is csak másodhegedűs, mert a cselekedete emberszerű, természetes. Az ok kiderítéséhez meg elég párosítani a személlyel és máris megvan az, mit miért tett az illető.

Igen, baromi unalmas lehet az, hogy kiszámíthatók bizonyos cselekedetek, de így talán jobban megértjük a másikat.

A fentiekből kiderült, hogyha egy adott cselekedetet felöltöztetünk, tehát más személyhez társul, valamint egy adott környezetbe tesszük, egyedivé válik. Ez utóbbi a legizgalmasabb, ugyanis ha a személy állandó és a helyszín is, sablonossá válik a dolog. A profi pornófilmekben is sokszor ez az unalmas: a szereplők szinte ugyanúgy reagálnak, mozognak, és a szituáció, de még sokszor a helyszín is (pl. állandóan egy zárt szoba, max másképp van elrendezve) ugyanaz. Az amatőr pornófilmek ezért népszerűbbek: a szereplők mindig mások, a helyszín is változatos, de a reakciók is egyedibbeknek tűnnek ezek összhatásából.

Most pedig elérkeztem a nyitó kérdéshez: mi a jó a sukizásban? Az, hogy mindig mással ír az ember, nem egyedi történetet, hanem párosat. Ráadásul a helyszín is sokszor más, amibe beleképzelik magukat a szereplők. Persze itt is sablonos lehet a sztori, ha a szereplők és a helyszín ugyanaz maradna, de szerencsére a sukizás szabadsága miatt ez a kettő legtöbbször változik: vagy a helyszín más ugyanazzal a társsal, vagy a partner.

Ha a helyszín más, akkor már ismerjük a társunkat, és a helyszínt motiválva lehet játékba csalni, ismerve a reakcióit. Viszont ha a partner más, akkor a helyszín bár korábban szerepelt egy másik sztoriban, a partner egyedisége teljesen másfelé vezeti a történet szálát.

Persze a legizgalmasabb az, ha új partnerrel új helyszínt és szituációt írunk meg, anélkül, hogy a történet egyeztetve lenne, mert akkor valóban csak a puszta reakciók maradnak, ami alapján tájékozódnunk kell. Mintha egy új világot fedeznénk fel. Márpedig ez az, ami a legizgalmasabbá teszi és sokkal több pluszt ad, mint egy egyéni történet megírása, ahol az író, a személyiség adott, valamint kiszámíthatóbbak a történetek.