Dúlnak a viták a fórumokon az egyik nagyszerű színészünk váratlan halálának okán. A távozása mindannyiunkat megdöbbentett, de sajnos ez az élet rendje: amikor itt az idő, le kell lépni a színpadról. A felzúdulás oka nem a döbbenet szárnyain bontakozott ki, hanem a megemlékezésen. Azon a tényen, ami utólag már nem megváltoztatható, esetleg részben jóvátehető: a köztévé elmaradt megemlékezésén. A hatalmas felháborodás, ami ennek hiányából fakadt emberek gyűlöletét indította el, amit a váratlan szomorúságot váltotta fel. Márpedig a gyászból hamar válik haragossá az ember.

A Blog.hu bejegyzéseknél sajnos csak azok szólhatnak hozzá, akik már regisztráltak Indapass felhasználóként. Manapság egyre jobban terjed és sok oldalon látni a Disqus hozzászólási lehetőséget. Ennek előnye, hogy (a tulajdonos beállításától függően) akár regisztrálás nélkül is lehet kommentálni. A bejegyzéseket lehet pontozni, sőt: a kommentáláshoz is lehet újabb megjegyzést fűzni! Egy másik előnye, hogy szinte bármilyen weblapra beilleszthető a Disqus, és ehhez csak egy ingyenes regisztrációra van szükséged! Most azt fogom leírni, hogyan tudod a már meglévő Disqus fiókod a Blog.hu oldaladra beilleszteni.

Figyelem! Az alábbiakban erősen szakmázás lesz, de megpróbálom érthetően elmagyarázni a lényeget.

Az imént a Facebookon lettem figyelmes a HVG egy riportjára, amit Pusztai Ferenccel készítettek a magyar filmgyártásról. A cikk érdekes, bár nagy részében arról szól, ki miért nem kap pénzt és hogy hogyan áll a mai filmipar, tehát kétharmada szakmázás.

Engem igazából nem ez érdekelt, hanem a cikk beharangozójában lévő kérdés, hogy vajon, miért nem néznek a magyarok magyar filmeket? Miért választják a külföldi produkciókat? Jöttek a válaszok s szép sorban a közösségi oldalon és minél jobban belelovalltam magam, annál inkább összeállt a kép és az, hogy a producerek sötétben tapogatóznak. Összeszedtem, hogy szerintem (mint néző) vajon mi lehet a valódi ok?

A látszatnak élünk, a külsőségeknek. Mit lehet ezen csodálkozni, netán meglepődni? A költői kérdés jogos, mert a látványos dolgok mindenkit lenyűgöznek. Hallani néha olyan közhelynek számító mondásokat, hogy "nem a külső számít". Pedig de.

Ennek oka egyértelmű: az emberi mivoltunkból fakad. Az, hogy tökéletességre, szépre törekszünk. Van az a rondaság is, ami már szép. Egy szép ruhában, lakásban jobban érezzük magunkat, mint egy használt ódivatúban. Legalábbis a legtöbbünk így gondolja. De itt lép be a képbe a harmónia. Az, hogy a külsőség mennyire harmonizál a környezettel és mennyire érint meg bennünket. Ez a kulcs, nem a külső, mert ez utóbbi csak egy burok. A harmónia miatt lesz valami szép vagy ronda. Mert a szépséget mindig valamihez viszonyítjuk, még ha legbelül nem is tudjuk. Mi alapján mondjuk valamire, hogy szép? Valamihez képest: a saját ízlésünk, a környezet, a megszokott dolgok és még sorolhatnám.

Ha valami/valaki harmóniában van önmagával és a környezetével, akkor megfoghatatlanul is vonzónak találjuk, még ha a saját mértékünkkel nézve nem is szép.

Kirakatvilágban élünk, ahol sokan a külsőségek alapján ítélnek és viszonyítanak. Ahol a szépséget nem a harmóniához nézik, hanem az elvárásokhoz és ez csorbulást, ízlésficamot okoz. Sokan pont a környezetükhöz akarnak igazodni, viszonyulni, ezért feladják az önmagukban lévő harmóniát, ezzel diszharmóniát eredményezve. Minél jobban küszködnek a megfelelésért, annál nehezebben megy, mert a külsőségeknek, a környezetük eltorzult ízlésének akarnak megfelelni, amivel a saját torzulásukat is előidézik. Végül ezek vezetnek téves következtetésekhez, csalódásokhoz.

Mi lenne akkor, ha nem a külsőségeknek akarnánk megfelelni, hanem elfogadjuk magunkat és harmóniában lennénk önmagunkkal?

Manapság egyre több szórakoztató eszköz van a családban: tabletek, okostévék, okostelefonok, laptopok - és még sorolhatnánk a lehetőségeket, amiket össze lehetne kapcsolni. A legtöbbször egy számítógépen vannak a fontos dolgaink, mint a családi képek és videók, vagy a filmjeink. Milyen jó is volna, ha ezeket bárhol meg tudnánk nézni, akár a fotelből, vagy a tévén, ha éppen a család kíváncsi a nyaralási képekre.

Ebben nyújt segítséget egy DLNA kiszolgáló, ami a multimédiás tartalmak megosztásáért felelős, legyen az kép vagy film. Nem kell nagy szerverekre gondolni: egyszerű Windowson is futhat egy ilyen alkalmazás. Sokféle DLNA szerver található a piacon, de egyiket sem egyszerű kezelni: vagy a felülete bonyolult, vagy sok erőforrást igényel. Ha könnyű kezelni és hatékony, akkor drága.

A KooRaRoo alkalmazása azonban kényelmesen használható: a felépítése átlátható, a kezelése egyszerű, és az ára sem vészes, hiszen negyven dollár, azaz alig több mint nyolcezer forintba kerül. A program teljes értékűen kipróbálható a következő linken:

http://www.kooraroo.com

(A cikk nem ért véget, kattints a Tovább feliratra!)

A SoftOrbits alkalmazásairól alább volt szó. Most viszont egy újabb alkalmazásuk jelent meg, melynek neve: Sketch Drawer. Gondolom sokan rendelkeznek művészi hajlammal, szeretnek rajzolni. Ezzel az alkalmazással a kezdők is rajzos külsőt varázsolhatnak a fotóikból.

Lássuk a kínálatot, mit tud a program:

• előre beállított rajzstílusok, melyekhez egy mintaképet is láthatunk
• különböző anyagminták az élethűbb megvalósításért
• színezés mértéke szabályozható
• egyszerű kezelés és felület

Sajnos nincs gyors előnézeti kép, mielőtt feldolgozzuk a megadott fotót, de szerencsére egy kattintással visszatérhetünk az eredeti fotóhoz.

Akit érdekel a program és kipróbálná, az kattintson az alábbi linkre, ahol letöltheti:

http://www.softorbits.com/photo-to-sketch-converter/

Most egy másik érdekes és jópofa programot ajánlok. Ha egy plakáthoz közel állsz, akkor láthatod, hogy pontokból áll össze. De még érdekesebb lenne, ha pontok helyett apró képek lennének a képen, melyekből egy nagy fotó áll össze!

Az Artensoft Photo Mosaic Wizard segítségével akár plakátokat is készíthetsz ilyen módon, hiszen egy csomag képből képes egy nagy fotót létrehozni. A minél jobb végeredmény érdekében célszerű sok apró képet használni, a végső képhez pedig egy nagy felbontásút keresni. Ezután a program elkészíti a végeredményt, ami akár plakátra is használható.

Hol találod ezt a programot? Az alábbi linkre kattints a képekért és részletekért:

http://www.artensoft.com/ArtensoftPhotoMosaicWizard/

Érdekes cég a SoftOrbits. Elég sokféle programmal foglalkoznak: adatvisszaállítással, videoszerkesztéssel, fotómanipuláló programokkal. Ne gondoljunk olyan nagy alkalmazásokra, inkább célszerű, apróbb kiegészítőkre: vízjel eltávolítókra, PDF konvertálóra, apróbb fotókiigazítókra. Ugyan nincs olyan nagy programjuk, mint mondjuk a Photoshop vagy Premiere, de nem is ez a cél: csakis a cél a fontos, hogy egy-két feladatot jobban és gyorsan el tudjuk végezni.

De pontosan miről is van szó? Nézzétek meg itt ezen a weboldalon és válogassatok kedvetekre:

http://www.softorbits.com

Ja, és remélem az UPC ügyfélszolgálata elolvassa és kikeresi a hangfelvételt a mai nap fél hét körültől, és lesz nevetés odabent, mert ki kellene kupálni a műszakisokat! 

(Eme bejegyzés eredetije (némi elütésekkel) a hwsw fórumán jelent meg, mielőtt valaki plágiummal gyanúsítana. Manapság már nem tudni...)

Mi a jó a sukizásban? Most egy más szemszögből mesélem el.

Az imént pár filmajánló ment a tévében. Az egyik az Onedin család volt. Régen láttam, és akkor is részleteket, viszont egy momentum tűnt fel ebben és a reklámokban is: ugyanazok a problémák, válaszutak és gondolatok jönnek elő bennük újra és újra.

Ahogyan a baloldali sávon láthatjátok: igen, megjelent az első Sukitore könyv. Összesen 20 darab készült (plusz nyomdai példányok), melyekből összesen 17 várt eladásra. Ebből jelenleg kettőt vettek csak meg, azt is két írónk, hogy legyen egy emlékük erről az időszakról, hogy ennek a közösségnek a tagjai. Más nem mert eddig rendelni.

Ezen gondolkodtam el a napokban. Persze sem könyvásárra, sem kiadóra nincs pénzem, így direktben tőlem lehet megvenni a könyvet. Számlát, nyugtát adok róla. De ez már túl személyes lesz, hogy mondhatni face-to-face veszi meg valaki a könyvet? Persze, egyszerűbb bemenni egy boltba, leemelni a polcról, kosárba csúsztatni, és kifizetni a kasszánál, hiszen akkor abszolút ismeretlen rajongó lehet valaki. Ezt valamelyest én is tudom nyújtani, ha nyugtát adok. De mivel az interneten eleve mindenki ismeretlen, persze, hogy el kell kérnem a mailcímét és a telefonszámát, hiszen valahogyan el kell érnem az illetőt egy személyes egyeztetéshez, hogy oda tudjam adni a könyvet. És akkor máris nem arctalan a vásárlás.

Vagy ha számlát kér, vagy utánvétes, akkor ugye címet is meg kell adni, ami megint személyes. De könyörgöm, ha az ember webes megrendelésbe/vásárlásba fog, akkor ott általában meg kell adni ezeket az adatokat az eladónak. Azért, mert Sukitore Kft. néven vagyok a weblapon, hanem Mykee, ez máris visszaveti a vásárlási kedvet? Csak azért ilyen visszafogott mindenki, mert ilyen témájú a könyv? Mert ha egy dezodor lenne, akkor persze nincs gond, de a Sukitore könyvnél máris szégyellni kell, hogy ilyet vesz valaki? Léteznek online szexboltok is, ott vajon hogyan mer rendelni valaki utánvéttel?

Tehát valahogy nem értem ezt a visszafogottságot. Ilyen puritánok lennénk, vagy álszentek? Hogy igen, érdekel a dolog, de megvenni már inkább nem. Majd valahogy egyszer egy boltban...?

Ha viszont valakit mégis komolyan érdekelne, akkor ezen a linken találhatja meg a megrendelést:

http://start.acegem.hu

Az alábbi topikkezdést a Nők Lapja Cafén nyitottam még 2007-ben, de szerintem most is aktuális, ezért osztom itt veletek, kicsit kibővítve.

"Épp aktuális a topik témája, ugyanis szomorú, hogy így hagyjuk elsorvadni ezt az ünnepet, ráadásul a rossz nevelés és reakciók miatt.

Mostanában az a divat, hogy az összes locsoló a pénzre hajt. Ha valaki kedvességet, szeretetet, ételt-italt, vendéglátást kapna csak, akkor anyázva elmegy. De miért??? NEM ERRŐL SZÓL EZ AZ ÜNNEP!!! (nem a vallásos, hanem a hagyományörző részét nézem!!!)

Szerintem miről szólna? Hogyan érzem már gyerekkoromtól?

A lányok azért várják a fiúkat, mert így tudják meg, kinek számítanak, ki gondol rájuk. Mondhatni a locsolás egy ürügy, de fogalmazhatnánk úgy is, hogy egy olyan (lányok által nem kedvelt) gesztus, hogy aki meglocsolta őket, annak számítanak. Nem véletlenül kívánják a lányoknak, hogy "sok locsolót" és a fiúknak, hogy "sok hímes tojást".
Egyrészt akit sokan locsolnak meg, sok ismerőse van, barátja. Aki meg sok tojást kap, sok lánnyal áll kapcsolatban. Ezért is kellett már hajnalban indulni locsolkodni, hogy mindenki, aki számít nekünk fiúknak, meg legyen locsolva (ráadásul ahhoz megyünk legelőször, aki a legkedvesebb a szívünknek).
Arról nem is szólva, hogy a tojásfestésnek olyan szerepe lenne, hogy akitől a legszebb tojást kaptuk, az a szívünknek legkedvesebb. A lányok is a legszebbet adják szívük kedvesének, a fiúk tojásai között is kitűnjön a többitől, ezzel jelezvén a fiúnak: a lánynak tetszik a srác.

Szeintem erről kéne szólnia és nem a pénzről. Ez egy olyan hagyomány lenne, amivel kifejezzük: ki és mennyire fontos számunkra."

Tipikusan női kérdés, drága férfitársaim. Ha olyan dolgot mondasz el egy nőnek, vagy férfinak, ami a magánéleted érinti és van párod (feleséged, menyasszonyod, barátnőd, stb.), akkor figyeld meg, hogy ezt a kérdést csak nők teszik fel a férfinak.

Persze jó válasz erre nincs, ezzel sarokba is szorított a hölgy. Miért nincs rá jó válasz?

- Ha azt mondod, hogy "persze, tud róla", akkor meg lesz a véleményük a párodról, hogy tud erről és nem tesz semmit.

- Ha azt mondod, hogy nem tud róla, akkor te vagy a mocsok, hogy titkolózol a párod előtt és micsoda egy alattomos disznó vagy, aki átveri a nőket.

Szóval bármit mondasz rosszul jársz, így nem tudsz kitérni a kérdés elől. Ha nem válaszolnál, akkor meg általában a második választ veszik alapul a nők.

A férfiak miért is nem kérdeznek ilyet? Mert talán nem illik? Vagy éppen a férfiúi összekacsintás is elég nekünk, hogy "tudjuk, hogy tudod, hogy tudom"?

Ahhoz képest, hogy a blog.hu oldalon van ez a blog, nagyon nyugis. Sehol egy látogató és abszolút magamnak írogatok. Hiába nyilvános ez az oldal, itt van mindenki előtt, mégsem jár erre a kósza szél sem. Még zárttá sem kell tenni. Végülis most azt teszem, ami a blog valójában: web log, tehát webes napló. Végülis, magamnak írom ahogy látom a látogatottságot, de legalább itt el tudok bújni a világ elől még nyilvánosan is....

Néha úgy érzem, mintha egy másik bolygón lennék. Vagy nem is tudom honnan vannak az elvárásaim az emberek felé, netán az önzőség szól belőlem? Egyszerűen csak azon gondolkodom, hogy amikor létrehozok valamit, ami új, akkor szinte úgy kell szájbarágni, mi mire való, miért is találtam ki és miért is jó. De nem. Mások mintha nem is értenék, a saját ízük, szájuk szerint használják, fittyet hányva arra, ami az egésznek a lényege.

Tudom, ez így most ködös és általános, de több dologban előfordult már, ha kiötlöttem valamit, és ezt meg akartam osztani másokkal. Ilyenkor tényleg úgy érzem, hogy én látom más szemmel a dolgokat vagy egyáltalán tényleg nem érti senki rajtam kívül, mi a lényeg? Már kezdek ebbe belefáradni és nem fogom megosztani az ötleteimet, bezárom magamba...

Drága Hölgyeim!

A mai nap a tiétek, mely Rólatok szól, nektek szól. Mi férfiak imádunk titeket, hódolunk Nektek és hódítunk Titeket. Bár sokszor próbáltuk már megfejteni a női lélek titkát, mégis örök rejtély marad számunkra, mely olyan varázst ad Nektek, melyet minden férfi kihívásnak és kutatásnak tekint. Ez az, ami vonz Hozzátok és tesz Titeket naggyá, ezzel nyertétek el hódolatunkat és tiszteletünket.

Legyen ez a nap csodás számotokra, érezzétek ma és az év többi napján is, hogy Ti vagytok szívünk egyetlen vágya.

Boldog nőnapot Drágáim!

Egy kis vidám zenét hoztam nektek a YouTube-ról, remélem feldobja majd a napotokat. Nem mai, de szeretem...

Szólásszabadság. Már évszázados, ha nem évezredes dolog. Mindig jött a cenzúrázó hatalom, vagy esetenként a pénz, és meggátolta vagy épp engedélyezte az írások egy részét. Az ember megpróbált kitörni ebből és néha röplapokat, házilag készített megoldásokat adott ki, ha a szavát fel akarta emelni.

Aztán megjelent az internet, először a különböző hírcsoportok, majd fórumok és blogok... Jó ez nekünk? Bárki írhat bármit manapság, hiszen az információ tengerében tényleg el lehet bújni, és ahogy erre az oldalra sem látogat senki, ha nem tudja hol van, mégis előbb-utóbb rá lehet találni. Például a keresőkkel. De a sok szétesett oldalt hírportálok fogják egybe, idehaza például az Origo, Index, de vannak szakosodott lapok is. Terjed az online újságírás, hiszen nyomdába nem kell küldeni, és bármilyen vélemény két kattintással kitehető. A hozzá fűzött megjegyzések sokszor nem moderáltak, hiszen szólásszabadság van: aki olyat ír, ledegradálja magát még névtelenül is.

Csak a kérdés az, miért is jó ez? Hogy ebbe öljük az energiánkat, hogy mindenki csak ír és ír, ráadásul sokszor egyre igénytelenebbül. Manapság nem könyveket olvasunk, hanem weblapokat. Ehhez torzul az ízlésünk. De a könyvek között is (ahogyan anno panaszkodtak a sok ponyvaregényre) egyre kevesebb az, amit érdemes lenne elolvasni. Vagy nincs mondanivalója vagy olyanról szól, amiből 20+1 van az interneten.

Hígulunk. Manapság már az a menő, aki fél szavakkal írja, hogy: kúl, fasza, h, bammeg, mi a... és még sorolhatnám a csúnyábbnál gusztustalanabb beírásokat. Mivel ezt a statisztikáim szerint alig 1-2 ember olvassa el, inkább magamnak fogalmazom meg, mint amolyan költői kérdés. Vagy esetleg azért, hogy még ne felejtsem el a fogalmazást, ami már így is sajnos megkopott a sok weblaptól. Valahogyan ébren kell tartani a nyelvet és a gondolkodásomat. Persze: olvassak könyvet. Maximum klasszikust, ha lenne időm. De ha van, akkor is pár szusszanásnyi, amikor megnézem a híreket a weben, a legújabb szaftos botrányokat vagy éppen pár szóban tudok beszélgetni egy ismerősömmel, barátommal. Ördögi kör.

Nincs rá jobb szó, elnézést. Tényleg az, hogy ismerem az életet, az embereket, a megérzéseim is működnek, és talán én vagyok a hülye és naív, hogy ezek ismeretében nem használom ki? Hogy nem élek vissza azzal a tudással és ismerettel, ami van és tartom tiszteletben mások érzéseit, dolgait? Ettől nemesebb leszek, hogy megtanulom elfogadni azt, hogy fáj, amikor megtehetném, de nem teszem, majd később rádöbbenek, hogy mégis a sötét oldalt választottam volna?

Nem tudom. Bár talán nemesebb dolog úgy élni, hogy fentről mosolygok, hogy kinyújtanám a kisujjam, és mégis megtartom magamnak, nem élek vissza vele. Megtehetném, de nem teszem. De nem lehet, hogy pont így nem élem az életet, mert nem vagyok benne és nem teszem meg? Vagy inkább legyek benne és romoljak el? Tudom, hogy nincs rossz út, de ha egyszer megteszem nem tudom hogyan számolnék el magammal.

Mennyire lenne megoldás a bezárás, befordulás és a külvilágtól elzárkózás? Mert időnként persze jól esik, de mégis a belső tűz kinyit és újra előre hajt. Mindenesetre mostv úgy érzem, hogy magam vagyok és maradok mint eddig is és ezután is. Hiába vannak körülöttem, egyedül leszek életem végéig. Talán ezért segítek másoknak, ha már magamon nem tudok, vagy egyáltalán kell-e?

Ma reggel elgondolkodtam, miért is szeretjük mi férfiak, ha egy nő szoknyában jár és nem nadrágban. Persze egy feszes, testre simuló, alakot kiemelő nadrág, vagy egy elegánsabb kosztüm is jól mutat a hölgyeken, de valamiért mégis a szoknya viszi a pálmát.

Van ennek talán valamiféle jelentéstartalma is, hiszen míg a nadrág zárt, a szoknya alulról nyitott. Ugyanis ha szimbolizáljuk a ruhadarabokat a nadrág szára inkább a férfiasság "meghosszabbítása" lehetne, addig a szoknya a női befogadóképességet is mutathatja. Hülye hasonlat, hogy amolyan útmutatás a férfinak, mely egyértelműen a nő öle felé irányít, hiszen a combok körül zárt, de pont abból az irányból nyitott, ahonnan a befogadó másik nemet várja a nő.

Bár egyes esetekben a férfiak is hordanak szoknyát (legismertebb a skót hagyomány), de valamiféle oknál fogva mégis a férfiaktól idegen. Hiszen a mondás is azt tartja: ki hordja otthon a nadrágot, ki a férfi? Míg a nő a termékenység szimbóluma is egyben, márpedig ha bebújunk egy szoknya alá egyértelműen a nő öle tárulkozik ki előttünk. Az már más kérdés, hogy azt fehérneművel zárja el, amolyan erényövként. Mégis: egy ízléses, szoknyás nő látványa inkább beindítja a férfihormonokat, mintha ugyanaz a hölgy esetleg egy lazább nadrágban lenne, mely egyértelműen inkább a zártság jele a nőknél, hiszen nem engedi a férfi könnyebb közeledését.